A nemzetiségi kérdés

„Mi a többi Magyarország területén élő népfajokat illeti, — én azok fejlődését nemzetiségi irányban nem akarom akadályoztatni, mert a nemzetiségek elnyomatása, valamint a szabadsággal össze nem fér, ugy rosz és czéltévesztő politika. Szerbek, oláhok [románok], németek, szlávok s ruthenek vigyék saját municipalis [helyi] ügyeiket saját nyelvükön, használják az iskolákban azon nyelvet, mely nekik tetszik. Én a nemzetiségek benső kifejlődését ugy kívánom tiszteletben tartani, mint a vallást, mibe avatkozni a statusnak [államnak] joga sincsen. De e külön nemzetiségeknek teendő concessiókat [engedményeket] csak a jogegyenlőség alapján lehet tenni — s valamint a vallások közt nem lehetnek privilegialis [kiváltságos] vallások, ugy a nemzetiségek közt sem lehetnek Magyarország területén privilegialis nemzetiségek.”

„Én nem szólottam volna fel, ha olyanok nem mondattak volna, a melyeket — részemről legalább — felelet nélkül hagyni nem lehet. Ha valaki — én bizonyosan leghajlandóbb vagyok mindenféle nemzetiségeknek törvényes kívánságukat a mennyire tőlem telik megadni. De annyira nem feledkezhetem meg magamról, hogy más nemzetiségek érdekében a magyar nemzetről megfeledkezzem. Ugy látom itt, a mennyi nemzetiség, annyi nemzet akar Magyarországban alakulni. Bocsássanak meg, lehet, hogy nem találkozom a tisztelt ház többségének véleményével — de meggyőződésemet kimondom. Szerintem nem lehet politikai fogalom szerint egy statusban [államban] több nemzetről szó, mint egyről.”

„[…] eddig is az alkotmány alapelve szerint ugy állott, hogy, mint emlitém, Magyarország összes honpolgárai egy politikai nemzetet képeznek, s ez a magyar, és ezen politikai nemzetnek minden honpolgár egyenjogú tagja. Kimondom továbbá, hogy a nemzet emlitett politikai egységénél fogva az, a mi az állam összes nevében történik, nem történhetik többféle nyelven: annak az állam nyelvén, magyar nyelven kell történnie. Ennélfogva valamint eddig, ugy ezentúl is, Magyarországban a törvényhozás nyelvének, a törvényhozási tanácskozásokban és minden működésekben a magyar nyelvnek kell lenni; magyar nyelven kell alkotni a törvényeket, melyek hiteles forditásban más nyelveken is kiadandók. A kormány nyelve pedig a kormányzás minden ágaiban szintén a magyar. Lefelé azonban, a megyéknél, törvényhatóságoknál, községeknél, egyháznál én nem idegenkedem semmit az egyenjogúságot nem korlátolni s annak tág tért adni; ugy az igazságszolgáltatásnál is az alsóbb bíróságokat illetőleg, de nem a föllebbvitelieket.”

„[Az 1848-as] törvények minden állampolgár teljes jogegyenlőségét mondák ki. […] Minthogy pedig a polgárnak munkássága az egyházra, iskolára, egyletekre, községre, bíróságra, helyhatóságokra, parlamentre stb. terjed; s ezek egyenkint és összevéve erkölcsi, intellectualis [szellemi] és politikai fejlődésére szükségesek; minthogy a polgárnak hasznos munkássága mindezen körön belül csak anyanyelvének médiuma által gyümölcsözhet: ennélfogva a nemzetiségi jognak kétségül mindezen sphaerákra [területekre] ki kell terjednie, s kifejezését a nemzetiségi törvényben találnia. […] Ha a negyvennyolczadiki törvényeket csakugyan komolyan fen akarjuk tartani; ha a személyszabadságot, a sajtószabadságot s az egyleti jogot becsülni akarjuk; s ha végül a municipiumok [törvényhatóságok] s megyéknek csak árnyát is akarjuk megőrizni: akkor ezen nemzetiségi törvényjavaslat keresztül vihetlen. […] Terjeszszük a nyelvnek jogát a municipiumban ép ugy, mint a megyében; terjeszszük a törvényszékeknél legalább a második fellebbviteli bíróságig: s ekkor e kielégített s kibékitett nemzetiségek Magyarország nagyságát és jövőjét minden időkre biztosították.”

„Azt is fölhozták továbbá a kisebbségi törvényjavaslat ellen, hogy a kormányi hivatalok s felsőbb méltóságok kiosztásánál a nemzetiségeket tekintetbe kívánja vétetni. Erre nézve csak anynyit vagyok bátor megjegyezni, hogy ezen követelés fontosságát a nemzetiségek a magyaroktól tanulták. Tudjuk, uraim, hogy századok óta fő gravamene [sérelme] volt az országnak, hogy idegen hivatalnokok alkalmaztattak a kormány által. Nem állítom ugyan, hogy a magyar születésű tisztviselő a nem-magyar nép irányában idegen; de a menynyiben ezen néppel érintkeznie kell s nyelvét nem tudja, mégis csak idegennek tekintetik, nem tekintve természetes hajlamait s külön nemzeti érdekeltségét is […].”

„Ugy hiszem, t. ház! hogy alkotmányos államban, csak akkor képezheti egy nemzet egyedül az államot nemzeti jelleggel, ha más nemzetek épen nem, vagy csak jelentéktelen arányban fordulnak elő; de ott, a hol mint Magyarországon, a magyar nemzet létszáma a többi nemzetekhez ugy áll mint 5 a 11-hez, midőn maga a tárgyalás alatti javaslat, legalább czime szerint: a Szent István területén levő minden nemzetnek egyenjogunak kell lennie, ugy hiszem, minden nemzet teljesen jogosítva van, magát az állam egyenjogú tényezőinek tekinteni, és az állam minden ügyének tárgyalásánál és eldöntésénél ilyenként részt venni.”

„[…] szükségesnek tartom hangsúlyozni azt, miszerint mindamellett, hogy én nemzetiségemre nézve szerb vagyok, nem engedem, hogy lenne valaki ezen t. házban, avagy széles e hazánkban, a ki nálam jobb hazafi volna, mert felfogásom és meggyőződésem szerint, a nemzetiség fogalma mi ellentétben sem állván a hazafiság fogalmával, az egyik a másikat nem zárja ki, s ennélfogva én egyidejűleg nemzetiségemre nézve szerb, de kitűnő hazafi is lehetek, az tényleg vagyok és mindig leszek is. […] Azonban, t. ház, az államegység és nyelvegység érdekében jelenleg a nem magyar nemzetiségek ellen az egész vonalon folyik a harcz, s ezen támadás, sajnálattal tapasztalom, a kultúrai térre is átszármazott. Ugy tetszik az elfogulatlan szemlélő előtt, mintha a szabad Magyarországon nem volna hely más, mint csakis magyar kultúra számára, […] mintha más valamely nemzetiség kultúrája a magyarnak ártana.”

„A törvényjavaslat kimondja általánosságban és elvben azt, hogy az elemi iskolákban a magyar nyelv is tanítandó. És erre nem tisztán a magyar nyelv terjesztésének méltányos indok által vezéreltette magát, tette ezt a közoktatás szempontjából is. Méltóztassanak elhinni, hogy az eddig fennállott rendszer szerint a középiskolai oktatás épen a nemzetiségeknél szerfelett meg volt nehezítve az által, hogy az elemi iskolákat végzett tanítványok a középiskolákban a magyar nyelven való oktatás miatt különösen az első években, vagy teljesen hátramaradtak s azt odahagyták, vagy általában véve rendkívüli nehezen küzdöttek meg az előretörekvés akadályaival. Másfelől az egymást megérthetés lehetősége, a magyar államban a közélet terén való ténykedés és különösen azon paedagogiai szempont is, hogy a magyar nyelvnek tanítása által, alkalma nyílik a tanítónak, hacsak egy cseppnyi hazafiság van benne, épen a nyelv oktatása mellett, a gyermekeknek különben is igen fogékony keblébe a hazafiságot csöpögtetni, igazolják e törvényjavaslat elfogadását.”

„[…] meggyőződtem arról, hogy ezen memorandum tartalma Magyarország alkotmányát és törvényeit sérti és Magyarország büntető törvénykönyve, […] értelmében büntetendő cselekményeket tartalmaz, a melyeknek üldözése a kir. törvényszékek előtt az állami hatóságoknak, különösen az állami ügyészségeknek kötelességében áll. Én, t. ház, elvártam volna, hogy Magyarország bíróságai teljesíteni fogják hivatalos kötelességüket. Most, midőn hónapokon keresztül azt tapasztaljuk, hogy az állami közegek ezen bünténynyel, ezen kihívó magaviselettel szemben teljesen passivak maradtak, ennek tulajdonítható, t. ház, az, hogy miután nem látták Magyarország constituált [felállított] hatóságait az állam törvényei és az alkotmány érdekében a szükséges védelmező lépéseket megtenni, arra nem hivatott elemek megtámadták a küldöttség egyik vezetőjét és több helyen tüntetések történtek.”

„Mostanában ugy Zomborban mint Kikindán nyoma sincs annak, hogy ott valami szerb gimnázium volna, mert ott az egyes tantárgyak csak magyar nyelven taníttatnak, egyedül a hittant adja elő szerb nyelven az illető pap. És mi történt? Megtörtént az, a mi azóta, mióta a magyar alkotmány helyreállíttatott, sohasem történt meg, hogy t. i. egy kormány követelte volna, hogy a hittan — ép ugy a mint az Pozenben történik, a hol németül adatik elő — magyar nyelven taníttassák. A közoktatásügyi miniszter ur egy rendeletet bocsátott ki, melyben az áll, hogy a papnak, a ki a hittant előadja, van az államtól bizonyos csekély szubvencziója [támogatása], és azt mondotta a miniszter ur, hogy visszavonom ezt a csekély szubvencziót, ha a hittant nem tanítják magyarul.”

„Ezek előrebocsátása után, t. ház, áttérek magának a törvényjavaslatnak ismertetésére, a mely véleményem szerint hatalmas lépéssel visz előre azon czél elérése felé, hogy a népoktatás, az általános műveltség alapjainak lerakásán, a minden állampolgár részére szükséges elemi ismeretek megszerzésén, a valláserkölcsös nevelésen kívül a magyar nemzeti kultúrát és a magyar nyelvet is meggyökereztesse, ennek átfogó erejével a magyar nemzeti érzést az ifjúság fogékony lelkébe becsepegtesse és megerősítse.[…] Minden iskolának kötelessége, hogy az állami és a nemzeti eszmét szolgálja, az állam- és nemzetellenes irányokat pedig kerülje. E czélból minden iskola köteles a hazafias szellem pozitiv ápolásának teret nyitni és a magyar nyelvet, mint az állam hivatalos nyelvét, oly mértékben tanítani, hogy a tanuló gondolatait e nyelven is szabatosan ki tudja fejezni. Megköveteli továbbá, hogy a tanitó a magyar király, a magyar alkotmány és a magyar haza iránti tántoríthatatlan hűségét esküvel erősítse meg.”

„Igenis az a czélja és csak az lehet a magyar közoktatásügyi politikának, hogy a magyarságot erősítse meg és hódítsa meg azokat, a kik meghódíthatók. Soha sincsen arra eset, hogy egy, 30—40—50 kompakt román község között lévő magyar iskola egyáltalában magyarokat tudjon nevelni. Nem, mert a tanitó nem akarja, vagy a tanfelügyelő nem elég erős, hogy ezt keresztülvigye, hanem ez az élet és soha semmi körülmények között nem lehetséges, hogy ott, a hol a levegő is román, a földből magyarok teremjenek. Ez igenis igy van. Kompakt tömegekben nem lehet iskoláztatás utján a nemzetiségi arányszámokat megváltoztatni. Nem is ez a czélja, nem is lehet ez a czélja a magyarság törekvésének és nem lehet az eszköze sem. Eszköze lehet egy erőteljes közgazdasági politika, eszköze egy erőteljes, becsületes nemzeti politika a közigazgatásban, és eszköze lehet a magyar katonaság, mert én tudom, hogy az a tanitó négy esztendő alatt nem tanítja meg a román gyermeket magyarul, de egy káplár a honvédségnél három hónap alatt megtanítja.”