anyakönyv
Az állami anyakönyvezés bevezetéséről
Az anyakönyv az emberek életében bekövetkező fontos események – születés, házasságkötés, haláleset – adatait nyilvántartó és igazoló hatósági irat.
Az anyakönyvek vezetéséhez az államnak és az állampolgároknak egyaránt fontos érdeke fűződik. Az államnak a közfeladatai ellátásához adatokra van szüksége (például tudnia kell, hogy hányan élnek az országban), az állampolgároknak pedig fontos, hogy közhitelű okirattal igazolni tudják, hogy kivel, milyen rokoni kapcsolatban állnak (például egy öröklési ügyben).
Az anyakönyvek vezetését eredetileg az egyházak végezték: saját felekezetük vonatkozásában nyilvántartották a kereszteléseket, a házasságkötéseket és a halálozásokat. Ezek az anyakönyvek tehát az egyházi és nem a közigazgatási területbeosztás szerint készültek, ami megnehezítette az állami feladatok ellátását. További nehézségeket okozott, hogy mivel nem volt kötelező a gyermekeket megkeresztelni, a születések nem is mindig kerültek be a nyilvántartásba. Az így keletkezett anyakönyvek sem formailag, sem tartalmilag nem voltak egységesek, adataikban sok hiányossággal, pontatlansággal találkozhatunk.
Az 1867-es kiegyezést követően a magyar törvényhozás is élénken foglalkozott a kérdéssel, ami összefonódott a korszak éles egyházpolitikai küzdelmeivel. A leghevesebb viták a házasságkötés, a vegyes házasságokból született gyermekek vallása és az izraelita vallás egyenjogúsítása körül bontakoztak ki. Ekkor született meg az 1894. évi XXXIII. törvénycikk is az állami anyakönyvezésről.
Példák az állami anyakönyvezés bevezetésének idejére Európában
Javaslat órai felhasználásra:
Nyomtassa ki a linken megtalálható vitában elhangzott felszólalásokat, majd ossza ki azokat páros munkára, páronként egyet.
A párok elolvassák a szövegeket, és a QR-kód beolvasását követően megoldják a forrásértelmező feladatot.
A feldolgozást követően a párok megoszthatják egymással, hogy az általuk olvasott beszédrészlet a törvényjavaslat elfogadására vagy elutasítására buzdított-e, valamint, hogy a felszólaló mivel érvelt álláspontja mellett.
A vita során elhangzott beszédek
1. A törvényjavaslat kidolgozása
„Azzal, hogy a születési, házassági és halálozási anyakönyvek vezetése az állam közegeire bizatik, és hogy ezen állami anyakönyvekbe minden állampolgár születése, házassága és halálozása, vallására való tekintet nélkül, egyaránt feljegyeztetik, az állam oly feladatot vesz saját tevékenységi körébe, mely természeténél és lényegénél fogva oda tartozik. Születés, házasságra lépés és halál, mint a személyi lét kezdete és megszűnése, s a család alapítása, azok a forduló pontok az ember életében, melyekhez mint alaphoz tapadnak a személyiség összes jogai és kötelességei. Az egyesek magán, családi és öröklési jogi viszonyainak biztos alapokra fektetése, köz- és magánéletük minden vonatkozásaiban való rendezése érdekéből feltétlenül szükséges ezen személyi alapállapotok folytonos, megbízható módon világlatban tartása. Minthogy pedig erre az egyes polgár csak aránytalan fáradsággal és költekezéssel lenne képes, az anyakönyveknek ezen czélból való vezetése: állami feladat.”
A törvényjavaslat vitája a képviselőházban
2. Bizottsági előadó
„Midőn a t. ház néhány évvel ezelőtt a polgári anyakönyvek esetleges behozatalának kérdésével foglalkozott, túlnyomó többséggel egyetértett abban, hogy az anyakönyveknek kizárólag polgári közegek által leendő vezetése helyes gondolat. […] Már az akkori vitákban ki lett emelve, hogy a végczél az állami intézmények teljes kiépítése, az állam megerősödése, az állami feladatoknak szabatos teljesítése, az állami tevékenység szabad, üdvös működése és a vallási béke biztosítása. Egyetértett a t. ház e kérdéssel kapcsolatosan abban is, hogy az állam és egyház között a funkcziók összezavarásának meg kell szűnnie. Mert […] kifejezésre jutott, hogy ez a rendszer, a melynek értelmében az anyakönyvvezetés a felekezetek közegei által teljesíttetik, a múltból reánk maradt, hogy az elvi jogosultsággal nem bir, hogy folytonos súrlódásoknak előidézője s hogy mindennek megszüntetése kell, hogy végczélúl tűzessék ki.”
Részlet Jellinek Arthurnak, a képviselőház igazságügyi bizottságának előadója felszólalásából
1894. május 22.
3. Az általános vita
„Azonban, ha az ember a dolog természetét, valamint az ezen ügyben tett nímely hézagos nyilatkozatokat tekintetbe veszi, azt kell hinnie, hogy a körjegyzőkre gondolt a törvényjavaslat is, a t. miniszter úr is, mint oly közegekre, a kik az anyakönyveket vezetni fogják. […] Azonban nem habozom kijelenteni most sem azt, hogy épen ezen működési körben a kevésbbé megbízható elemek feltűnő nagy perczentet képviselnek. Hiszen maga a t. miniszter úr tette itt a házban azt a nyilatkozatot, hogy saját maga is körülbelül 500-ra teszi ezek között a meg nem bizható egyének számát, a mely bizony az összes létszámhoz képest rettenetes nagy mennyiség. Hiszen a közelmúltban egy egész vármegyében a körjegyzőknek a többsége helyeztetett egy, vagy más szempontból kifogás alá, és ugyanott hihetetlen botrányok kerültek napfényre […] Egy nagy hirű kúriai bíró, […] azt az adatot közölte, hogy évenkint 300—400-ra megy a körjegyzők ellen azon perek száma, melyek egész a kúria büntető osztályáig feljönnek […].”
Részlet Kovács Albert (Nemzeti Párt) felszólalásából
1894. május 22.
„De ép azon kérdéssel kapcsolatban, melyet fel akarok vetni, előttem furcsa, hogy Szent-István koronájának területén, a hol pedig az állampolgárságnak egységesnek kell lennie, mint azt a belügyminiszter úr is hangsúlyozta, Horvátország területén fenmarad a kizárólagosan papok által vezetett anyakönyvek institucziója. […] De ez, t. ház, nem tisztán Horvátország autonómiájának kérdése, mint azt a t. miniszter úr emlegeti, mert az, hogy az anyakönyvek helyesen vezettessenek, a magyar államnak érdeke, és pedig különösen a statuczió, a katonaállítás szempontjából, mert a véradó intézményei nálunk, különösen a hadsereg szempontjából, közös törvényhozási intézkedések alá tartoznak. A kormánynak tehát tisztában kell lennie azzal, hogy ezen megzavart jogállapotok folytán Horvátországnak ily területein is mily biztosíték lesz arra nézve, hogy ott az anyakönyvek helyesen és a törvénynek megfelelően fognak vezettetni […].”
Polónyi Géza (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 22.
„Azt mondja gr. Apponyi Albert t. képviselő úr, hogy én nem bizonyítottam azt, hogy az egyik vidéknek az intelligencziában való deficzitjét fedezni lehet a másik vidék intelligencziájának többletéből és drasztikus például felhozta, hogy a békési embert nem lehet rávenni, hogy ily csekély fizetésért elmenjen Mármarosba rövid időre ideiglenesen szolgálni. Az én tapasztalataim szerint, ha az illető vidéken csakugyan nem találhatók alkalmas közegek […], és oda máshonnan kellene importálni, mindig fogunk elegendő számmal közegeket kapni, ha nekik a megélhetésre szükséges anyagi eszközöket megadjuk. És én nem osztozom t. képviselőtársamnak azon nézetében sem, hogy azok az elemek, melyek ily hivatali funkcziókra vállalkozni fognak, az intelligenczia söpredéke volnának, mert akármiféle hivatalos állásra hirdettetik nálunk pályázat, sohasem az a baj, hogy kevesen folyamodnak, hanem az, hogy özönével érkeznek a folyamodványok. És ha csakugyan más vidékről kell majd egyént alkalmazni, és erre az anyakönyvvezetői állásra pályázat fog hirdettetni, méltóztassanak elhinni, […] most is ép annyian fognak jelentkezni, mint akkor, ha az adminisztráczió újjá lesz alakítva.”
Részlet Hieronymi Károly belügyminiszter felszólalásából
1894. május 23.
„Az e javaslatban kimondott bejelentési kötelesség a nép legszegényebb részét fogja leginkább terhelni, és azért különös figyelmet érdemel. Egyáltalán, t. ház, a törvényhozás alapfilozófiája azon feltevésből, azon fikczióból indul ki, hogy a törvényt mindenkinek ismernie kell. […] Ha ez így van, hogyan lehet […] a pusztán lakó juhásztól, kondástól vagy erdőcsősztől […] követelni, hogy tudja, ha gyermeke születik vagy valakije elhalálozik, hogy nemcsak a paphoz, hanem más valakihez is kell mennie? Honnan fogja ő ezt tudni? Hisz a kihirdetéseket, a kidobolásokat a legelőn vagy az erdőben ő nem hallja. […] Ma a nép kötelességének tartja, s ezt a kötelességet el nem mulasztja senki, hogy gyermekét megkereszteltesse. […] De azt a kötelességét még sokáig nem fogja megérteni, hogy a polgári anyakönyvvezetőnek is bejelentse. Egyes okoskodók azt fogják nekik mondani, hogy az a kötelezettség azért van, hogy az állam katonának vihesse a gyermeket, a mit különben most is tesz. S akkor igen sokan, minthogy nem akarják gyermekeiket katonáknak nevelni, ez okból el fogják mulasztani a bejelentést.”
Részlet Andreánszky Gábor (Nemzeti Párt) felszólalásából
1894. május 23.
„[…] vannak szegény egyházak, melyeknek arra vagyonuk nincs, hogy lelkészeiket kárpótolhassák, melyeknek hivei amúgy is túlontúl meg vannak terhelve egyházi és iskolai terhekkel, melyeknek lelkészei tehát, hogy megélhessenek, egyszerűen rá vannak utalva a stóla-jövedelemre. Ezeknél tehát el nem törölhetik kárpótlás nélkül a stólát, sem az esketésnél, sem a keresztelésnél, és ezekkel szemben behozni az állami anyakönyvvezetést és a kötelező polgári házasságot és nem gondoskodni arról, hogy a lelkészek kellő kárpótlásban részesíttessenek, és hogy ezen egyházi funkcziók ingyenesekké tétessenek: ez nem egyéb, mint a népet egyszerűen oda vezetni, hogy az egyházi funkcziókat elhanyagolja […]; ez nem egyéb, mint az állam részéről nemcsak előmozdítani azt a […] eléggé el nem ítélhető közönbösséget arra nézve, hogy vajjon a vallási és egyházi élet nem szenved, nem sülyed-e, hanem egyenesen az attól való elidegenítést előmozdítani, annak terére, annak kerékvágásába a népet belevinni.”
Részlet gróf Apponyi Albert (Nemzeti Párt) felszólalásából
1894. május 23.
4. Részletes tárgyalás
„T. képviselőház! […] A javaslat [...] szerint az anyakönyvi kerületeket, elnevezésüket és székhelyüket és az e tekintetben előforduló minden változást […] a belügyminiszter állapítja meg. Hát, t. képviselőház, én […] a t. miniszter úrnak ily tág körű felhatalmazást adni nem kívánok, és az anyakönyvi kerületek politikai beosztását tisztán a miniszter úrnak szeszélyére és önkényére rábízni nem akarom. […] Az eddigi egyházi anyakönyvi kerületeket illetőleg felette nagy hiba volt az, miként azok a népesség számarányához képest igen aránytalan módon voltak megállapítva. E részben utalok például arra az óriási különbségre, a mely Csongrád vármegyét viszonyítva Fehér vármegyéhez a kerületek számát illetőleg fenforog. Fehér vármegyének […] 315 anyakönyvi hivatala van, míg ellenben a nagy kiterjedésű Csongrád vármegyében […] csak 36 anyakönyvi hivatal létezik. […] Hogy pedig a t. miniszter úr miként fogja a szegény nép érdekét megvédelmezni, miként fogja ezt a velük szemben esetleg fenforgó méltánytalanságoktól megóvni és megoltalmazni, én e részben, […], valami kecsegtető reményeket nem táplálok […] ezért a következő módosítványt vagyok bátor benyújtani: […] »A törvényjavaslat 3. §-a a bizottsághoz útasíttatik vissza azzal, hogy az anyakönyvi kerületeket, azok elnevezését és székhelyeit ne a belügyminiszter, de az illető törvényhatóság maga állapítsa meg.«”
Részlet Babó Emil (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 25.
„A másik módosítást Babó Emil t. képviselő úr tette. Beszédében, a melylyel a módosítást kísérte, kiemelte különösen azt, hogy most az egyházi anyakönyvvezetők száma tekintetében milyen nagy eltérések vannak az ország különböző vidékein, és mintegy hibáztatva és panaszképen emelte ki, hogy Csongrád vármegyében összesen csak 36 anyakönyvvezető van. A dolog nagyon egyszerűen fejthető meg, t. ház. Azt hiszem, ha behozzuk az állami anyakönyvvezetőket, még ennél is kevesebb lesz a számuk, és ezzel az anyakönyvi intézmény csak nyerni fog. Csongrádmegyében ugyanis […] közigazgatási egység […] az egész megyében csak 15 van, ennélfogva tulajdonkép az a 36 anyakönyvvezető is sok, mert csak úgy lehet Csongrádmegyében 36 anyakönyvvezető, hogy egy községre több anyakönyvvezető esik, a mi természetes, mert egy-egy helységben különböző hitfelekezetek vannak. Jövőre Csongrádmegyében nem lesz több anyakönyvvezető, mint a mennyi község van, és pedig azon előzetes terv szerint, melyet készíttettem, lesz összesen 15.”
Részlet Hieronymi Károly belügyminiszter felszólalásából
1894. május 25.
„Én, t. ház, néhány évvel ezelőtt meglátogattam arktikus tájakat, északi Norvégiát, a hol […] az adminisztráczió, az anyakönyvvezetés, a népoktatás tekintetében valóságos minta-állapotok vannak egyszerűen azért, mert megfordítják azt az elvet, […] hogy az adófizető és általában ügyes-bajos nép köteles felkeresni a főnök urat, vagyis […] azt kívánja, hogy a hegy menjen Mahomedhez. Én, t. ház, azt találom, hogy a tisztviselő arra való, hogy a népet a zaklatástól megkímélje és ő legyen az a Mahomed, a ki elmenjen a hegyhez; […] az anyakönyvvezető a kerületében, ha az több községből áll, maga szolgálja ki a községeket, úgy, hogy kiszállva, az időközben felmerült anyakönyvvezetési eseteket elintézi és eligazítja, és ekkor ez a dolog egész egyszerűen fog menni, mert annak nincs semmiféle fontossága, hogy a ma született gyermek ma vezettessék az anyakönyvbe […]; az sem okvetlenül szükséges, hogy az anyakönyvvezetés a halálozási eseteknél rögtön következzék be, mert hogy Norvégiáról beszéljek, ott például a halálozási eseteket, a kereszteléseket egy pap anyakönyveli, a ki elkezdi a Lofo-fokon s végzi Vardőben, a ki így egyazon helyre egy félesztendő alatt jön csak meg. […] Én tehát semmi nehézséget nem találok abban, hogy nálunk […] ne a népet parancsoljuk az anyakönyvvezetőhöz, hanem tessék az anyakönyvvezetőt kiküldeni a néphez.”
Részlet Herman Ottó (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 25.
„Fennálló törvényeink értelmében hazánkban a közigazgatás terén az állami feladatok helyi keresztülvitelére és végrehajtására szolgáló egész szervezet és […] a közigazgatási tisztviselők, a választás alapelvén állanak. […] ez biztosítja e nemzetnek az őt megillető jogos befolyást a nemzetet érintő legfontosabb ügyek vitelére az által, hogy megadja a nemzetnek a határozási jogot arra, hogy megválasztja és kijelöli azon egyéneket és tisztviselőket, a kik irányában a legnagyobb garancziát látja arra nézve, hogy saját és az állam érdekeit a leghelyesebben meg fogják védeni. [....] bátor vagyok a függetlenségi és 48-as párt nevében arra kérni a t. házat, hogy az általunk ajánlott és következőleg szóló új szakaszt elfogadni méltóztassék. […] »Az anyakönyvvezetőt a székhely szerint illetékes törvényhatósági bizottság a jelen törvényben előirt képesítéssel biró összes pályázók közül életfogytiglan szabadon választja.«”
Részlet Tóth János (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 25.
„A mi azon elvet illeti, hogy az anyakönyvvezető ne kineveztessék, hanem választassák, nem akarok most kitérni arra a nagyelvű kérdésre, vajjon a tisztviselők választása, vagy kineveztetése helyes-e, mert e tekintetben fennáll ugyan közöttem és a t. indítványozó képviselő úr közöttem teljes nagyságban az elvi ellentét, de azt hiszem, hogy épen itt alig van gyakorlati jelentősége ezen ellentétnek. Mert, t. ház, e törvényjavaslat abból indúl ki, hogy mindenütt lehetőleg a községi elöljáróság valamelyik tagja bizassék meg az anyakönyvek vezetésére. Már pedig a községi elöljáróságok összes tagjai, kivévén a rendezett tanácsokban a rendőrkapitányokat, a kik a dolog természete szerint csak kivételesen, vagy épen sohasem fognak megválasztani az anyakönyv vezetésével, a többi tisztviselők és előljárósági tagok valamennyien választás útján nyerték hivatalukat."
Részlet Hieronymi Károly belügyminiszter felszólalásából
1894. május 25.
„Lehetséges lesz tehát, t. ház, […] 15—20 községben egyetlen egy egyén lesz megbízva a házasságkötéssel és a házassági anyakönyvek vezetésével. Szerény meggyőződésem szerint ebben az egész törvényjavaslatban gyakorlati szempontból egyetlenegy szakasz sincs ennél hibásabb és czéltévesztettebb, mert nemcsak hogy czélra nem vezet, de teljesen végrehajthatlan […] fokozottabb mértékben fog az előállani, a mi, fájdalom, most is sokszor megtörténik, hogy a házasulandónak nem lévén alkalma a házasságot könnyen megkötni, bizonyos ideig jegyesével házasságon kívűl fog együtt élni, és ha ezt az állapotot megszokta, sokszor véglegesen is elhagyja a házasság megkötését, és így szaporodni fognak a törvénytelen házasságok. Ezt az erkölcsi veszedelmet látom én ebben.”
Részlet Madarász Imre (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 25.
„[…] a községek […] száz meg százféleként vannak megróva ; igazságszolgáltatási, közrendészeti, közigazgatási, útügyi, kisdedóvási és mindenféle más czímen oly magas pótadóval vannak terhelve, hogy ez a legnagyobb részükben az állami adónak 50%-ánál magasabb […] ennélfogva indítványozom, hogy méltóztassék ezen 31. §-nak következő módosítással elfogadni. […] »Az anyakönyvvezetés összes költségei állami terhet képeznek.« ”
Részlet Mülek Lajos (Függetlenségi és Negyvennyolcas Párt) felszólalásából
1894. május 25.
„Azon elvnek felállítása, hogy a dologi kiadások községi terhet képeznek, a községek újabb megterhelésével nem jár. Mert miben áll, t. ház, ezen dologi teher, melyet a község a törvény értelmében viselni tartozik? Áll a szükséges helyiségnek, a hol az anyakönyvek vezettetnek és betétetnek, rendelkezésre bocsátásából, a szükséges fűtésből és világításból. Ez a három tétel alkotja azon dologi kiadást […] ha a községi jegyző megbizatik az anyakönyvek vitelével, azért, hogy az a jegyző az anyakönyvet vezeti ugyanazon helyiségben, a hol egyéb teendőit végzi, a község állami kárpótlást nem igényelhet.”
Részlet Jellinek Arthur (Szabadelvű Párt) felszólalásából
1894. május 25.
A törvényjavaslat vitája a főrendiházban
5. Az általános vita
„Én már, méltóságos főrendek, sokat fordultam meg Magyarország legkülönbözőbb vidékein, de sehol földmíveléssel foglalkozók, sem zsellérek, sem iparosok nem is álmodtak erről és sokkal vallásosabb a nép semhogy egyházát és egyházszolgáit degradálni és az anyakönyvek vezetésétől megfosztani akarná […] Reá fogunk jönni, hogy 5000 kinevezett nem képes 10.000 parochiából származó ügy elintézésére, hogy a 800.000 forinton felül még minden városnak saját zsebéből civil parochiát kell majd felállítania. Rá fogunk jönni, hogy a szegényebb lelkészeket adóforint járulékból kell majd dotálni, még pedig évenkint fokozottabb mérvben kell veszteségeiket kárpótolni, hogy megélhessenek és végre rá fogunk jönni, hogy minderre semmi szükség sem volt.”
Részlet gróf Szapáry István felszólalásából
1894. október 10.
„A középkorban alkalmatos institutio volt, hogy egyházi férfiak kezeljék az anyakönyveket, mert majdnem kizárólag ők voltak a tudós, sőt talán írástudó emberek is. De az újabb korban erre már egyátalában nincs szükség, és — a mint említettem — már számos eltérés történt. Hozzájárul ehhez még az, hogy a jelenlegi anyakönyveket kezelő férfiak nemcsak az elfoglaltság, nemcsak az emberi gyarlóság, nemcsak a kötelezettségek felhalmozódása miatt vannak akadályozva az anyakönyvek jó vezetésében, de alázatos nézetem szerint dogmatikus elfogultságból is. Bátor vagyok példákat felhozni. Mellőzöm azt, hogy például a zsidó anyakönyvek milyen hiányosak, a hol férfiak aszszonyi névvel vannak megnevezve, hogy kikerüljék a katonaállitást, vagy például kihagyatnak a férfiak.”
Részlet Szontágh Pál felszólalásából
1894. október 10.
6. Részletes tárgyalás
„Az utóbbi években tapasztaltuk, hogy a rohamosan fejlődő sajtó, kivált azon oknál fogva, mivel, mondjuk, nagyobb részben uj polgártársaink kezébe került, nyelvében igen nagy csorbákat szenvedett. […] Ma már, ugy látszik […] a »keresztnév« is ki lesz küszöbölve. Méltóztassék legalább a helyébe egy jó pótló magyar szót alkalmazni és nem az »utónév« szót. […] Miután az utónév soha magyar szó nem volt és nem is lesz, hanem a »vezetéknév«, »keresztnév,« »családnév« kifejezések használtattak, bátor vagyok ajánlani, hogy ha már a »keresztnevet« kiküszöbölni méltóztatnak, használjuk a »személynév« kifejezést.”
Részlet Odescalchi Arthur herceg felszólalásából
1894. október 10.
A képviselőház 1894. május 26-án nagy többséggel fogadta el az állami anyakönyvvezetésről szóló törvényjavaslatot. A főrendiház 1894. október 10-én tárgyalta meg a törvényjavaslatot. Itt 10 főrendiházi tag kérésére név szerinti szavazást tartottak a törvényjavaslat részletes vitára történő bocsátásáról. Mindösszesen 6 szavazattöbbséggel (102 igen, 96 nem szavazat) került a javaslat további tárgyalásra. A részletes vitát követően a főrendiház többsége elfogadta a törvényjavaslatot, amiről értesítette a képviselőházat. A képviselőház 1894. október 13-i ülésén a házelnök ismertette a főrendiház döntését, majd azt is, hogy a törvényjavaslatot szentesítés végett az uralkodóhoz felterjesztik. A szentesítésre 1894. december 9-én került sor. Az így elfogadott 1894. évi XXXIII. törvénycikk 1894. december 18-án került kihirdetésre az Országos Törvénytárban, majd 1895. október 1-jén lépett hatályba.
A törvénycikk hatálybalépését követően kizárólag az állami anyakönyvbe lehetett közhiteles bejegyzést teljesíteni. Az egyházak saját anyakönyveiket - mint nem közhiteles nyilvántartásokat - továbbra is vezették és vezetik. Az országot anyakönyvi kerületekre osztották, amelyeket a belügyminiszter számokkal látott el. Az anyakönyvi kerületek kialakításánál az angol és a német megoldást követve az egyes kerületeket külön e célra alakították ki, megengedve az eltérést a közigazgatás területi beosztásától. A kerületek meghatározásakor figyelembe vették a település nagyságát, fekvését, lakosságszámát és a könnyű megközelíthetőséget. Minden anyakönyvi kerületben egy anyakönyvvezetőt, szükség esetén egy vagy több helyettest alkalmaztak. Az anyakönyvvezetőket és helyetteseiket az illetékes önkormányzat közigazgatási bizottsága véleményének a meghallgatása után a belügyminiszter nevezte ki. Az anyakönyvvezetők jogot kaptak a házasságkötések törvényi előfeltételeinek megvizsgálására, a házasságkötések lebonyolítására. Budaörsön 1895. október 1-jén történt meg az első állami anyakönyv első bejegyzése.
A rendszerváltozás után, 1990-ben az anyakönyvek vezetése a polgármesteri hivatalok feladata lett. Az Elektronikus Anyakönyv (EAK) 2014. július 1-i bevezetése óta az anyakönyvi események nyilvántartásba vétele kizárólag elektronikusan történik. A négy addigi anyakönyvi típust (születési, házassági, halotti, 2009-től a bejegyzett élettársi kapcsolatot rögzítő) egy, az egész országban bármelyik anyakönyvvezetőnél elérhető anyakönyv váltotta fel. Az új rendszer már nem eseményekhez, hanem személyekhez köti az adatokat. Egyedi elektronikus azonosító alkalmazásával a rendszer az egy családhoz tartozó személyeket összekapcsolja, felszínre hozva ezáltal a papíralapú anyakönyvekben a bejegyzéskor keletkezett elírásokat, hibákat.
