Moszkva

A magyar Országház (2017)

Az Országgyűlési Múzeum 2017-ben szervezett első alkalommal kiállítást Moszkvában. A magyar Országház című tárlat gazdag fénykép- és filmválogatás mellett eredeti tárgyak segítségével mutatta be a magyar Országház építészettörténetét, művészeti alkotásait, valamint az épülethez kötődő kulturális és történeti értékeket.

A kiállítást 2017. október 19-én a Suszev Állami Építészeti Múzeumban Kövér László házelnök és Irina Jarovaja, az Állami Duma alelnöke nyitotta meg. A magyar Országgyűlés elnöke kifejezte reményét, hogy az orosz fővárosban rendezett kiállítás erősíti a kétoldalú kulturális, turisztikai kapcsolatokat és a két nép közötti kölcsönös tiszteletet.

„Az Országház gyakorlatilag sértetlenül élte túl a 20. század Magyarországot is megtépázó viharait. 1990 januárjában az épület csúcsáról lekerülő vörös csillag egy történelmi korszak lezárását és egy új korszak, a diktatúrából a demokráciába való átmenet nyitányát jelezte, majd 2010 után a magyar állammal együtt megújult a teljes épület is. A homlokzatai ismét eredeti pompájukban tündökölnek, új és korszerű belső létesítményekkel gyarapodott, a környezete pedig visszanyerte az 1945 előtti képzőművészeti arculatát és térszerkezetét” – mondta Kövér László.

A kiállítás egymásra épülő tematikus egységekben mutatta be a magyar törvényhozás otthonát. Az épület külső megjelenését, valamint belső, reprezentatív építészeti tereit tervrajzok, filmek, animációk és fényképek segítségével ismerhették meg a látogatók.

A kiállítási koncepció kiemelt szempontja volt a nép képviseletének és a nemzeti összetartozásnak a megjelenítése az épület belsőben: a magyar növényvilág megjelenése a díszítőfestéstől kezdve a kovácsoltvas munkákon át a szőnyegekig; a magyar történelem eseményeit hangsúlyozó falképek; a jellegzetes magyar foglalkozásokat bemutató szobrok; a Magyarország nemzeti egységét megtestesítő Szent Korona és a koronázási jelvények.

A múlt mellett nagy hangsúlyt került a jelenre is, a mai Országház, mint nyitott intézmény bemutatására, hiszen a Nemzet Főtere és az Országház évről évre növekvő látogatószámot produkáló idegenforgalmi szolgáltatásokkal, színes programokkal várja a kultúra iránt érdeklődőket.

A magyar Országház című kiállítás 2017. október 19. és november 3. között a Suszev Állami Építészeti Múzeumban, majd november 8. és 26. között a Balassi Intézet Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központjában volt megtekinthető.

A MAGYAR ORSZÁGHÁZ

Kurátor: Dúzsi Éva
A kiállítás tervezője: Nagy András

A kiállítás anyagát biztosították: Budapesti Történeti Múzeum – Kiscelli Múzeum, Magyar Építészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár, Országos Széchényi Könyvtár, Országgyűlés Hivatala Műszaki Főosztály Építészeti Osztály Tervtára

Fotók: Bencze-Kovács György, Mervai Márk, Wachsler Tamás
A fotókat válogatta: Csengel-Plank Ibolya, Dúzsi Éva, Kerekes Margit

A kiállítás létrehozásában közreműködött a Balassi Intézet – Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ, Moszkva

A kiállítás az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága szakmai programjai keretében készült.
Igazgató: Bellavics István

SAJTÓVISSZHANG

 

 

Moszkva - jobb hasáb

 

moszkva-1 (1)

moszkva-2

moszkva-4

2017.10.20_moszkva.orszaghaz.kiallitas_21of21_v2

Képek forrása: Balassi Intézet, Moszkva